Rita néni nyugdíjba ment

A 2015-2016-os tanévet iskolánk volt igazgatója, Barilichné Tóth Rita már már nem kezdte el aktív dolgozóként, 2015  végén pedig ténylegesen nyugdíjba vonult. Ebből az alkalomból tablót helyeztünk el a B épület „német nemzetiségi folyosóján” Dr. Sydorkó Györgyné, Mariann néni és Gritsch Mátyásné, Magdi néni tablói mellé, akik Rita nénivel együtt tanárként vagy vezetőként rengeteget tettek…

Tovább olvasom

Minden jót, Ildikó néni!

Ildikó néni nyugdíjas lett. Szinte hihetetlen, hogy már nem vele együtt zajlanak a „fenyő téris” hétköznapok, hiszen ő annyira összenőtt az iskolánkkal. Már kisdiákként ide járt, aztán később a főiskola elvégzése után 1976-ban tanító, majd két évvel később magyar szakos tanár lett. 1984-től négy éven át igazgatóhelyettesként,majd 1988-tól igazgatóként állt az intézményünk élén. Ebben az…

Tovább olvasom