Sopronban a Fenyõ Téri Általános Iskolát mindig csak úgy hívták, hogy a „bánfalvi iskola”. Bánfalva Sopron kertvárosa, zöldövezete, régen külön település volt, de idõvel egybeépült a várossal. Német ajkú település révén, a német nyelvet nem lehetett és a mai napig nem lehet elválasztani Bánfalvától. Nemzetiségi iskolánk története is itt kezdõdött.

 

A kezdetek

1481-ben Sopron város segítségével létrejön Bánfalván a pálosok kolostora, valószínûleg õk voltak a falu elsõ tanítói is. A községben két iskola van: egy evangélikus jellegû és egy római-katolikus jellegû. A mohácsi csatavesztés után a törökök Bécs felé vonultak és megszállták Sopront. A város bevétele meghiúsult ugyan, de részeinek fosztogatása és felégetése nem. A védekezõ csapatok nem tudták megakadályozni a bánfalvi kolostor kirablását és emberek tucatjainak elhurcolását sem. A török elõl a pálos szerzetesek nyugatra menekültek. Helyettük evangélikus prédikátorok és tanítók érkeztek, akik Isten szavával és Luther tanításával vigasztalták és erõsítették a népet.

 

A reformáció-ellenreformáció idején

A reformáció és ellenreformáció itt is éreztette hatását. 1665-ben Rosner Mátyás plébános egy példásan vezetett templomkönyvet írt, ami fontos információt közöl az akkori iskoláról. Innen ismerhetjük meg Johann Marton tanító nevét. A katolikus egyházat súlyosan érintette Luther tanításának népszerûsége, lebénult és évtizedekig tartott míg a merevségbõl felébredt. Draskovich bíboros állította a katolikus egyházat a protestánizmus ellen. Ezekben a magyar evangélikus egyháznak zavaros idõkben, 1673. december 22-én vették el az evangélikusok iskolaépületét, és ûzték el prédikátoraikat és tanítóikat. Kényszerítették az evangélikus szülõket, hogy gyermekeiket katolikus iskolába járassák. Feloldást csak II. József türelmi rendelete (1781.október 13.) és II. Leopold 1790/91-es évi 26. Törvénycikke hozott. Ezek szerint iskolát alapíthattak az evangélikusok. 1791. június 23-án a Fõ tér 39.sz. házat vették bérbe és nyitották meg az iskolát, ami 32 tanulóval megkezdte a tanítást Johann Lux  tanító vezetésével. Johann Lux-ot választották Bánfalva iskolavezetõjének és jegyzõjének. A soproni születési tanító meghívólevele a következõket tartalmazta: „(…) Kérjük felvételét az evangélikus iskolai- és jegyzõi munkák betöltésére Wondorf faluban. A közösség követeli még a mindennapi reggeli imádkozás felvételét az iskolába, valamint a vasár- és ünnepnapokon tartandó délután 1 órai hittanórát.”

Az iskola a XIX. században

Az 1810. március 1-i Egyházközségi Gyûlésen, melyet Kalchbrenner János plébános és a torkos-i egyházfelügyelõ tartottak, megállapodtak abban, hogy a tanítói jövedelmet a jövõben mind a három településen (Ágfalva, Lépesfalva (ma Ausztria: Loipersbach), Bánfalva) megduplázzák. Luxot Matthias Halwax tanító váltotta fel. A feljegyzésekbõl megtudhatjuk, hogy az 1829/30-as tanévtõl bevezették a magyar nyelv oktatását. A falu iskolarendszere tovább fejlõdött. Már saját épületben folyt a tanítás. 1835-ben az épület mellett harangtorony állt. 64 tanuló látogatta az iskolát, fõként a téli hónapokban (októbertól húsvétig). Tantárgyaik: vallástan, német és magyar nyelv (írás és olvasás), számolás, földtan, természettörténet és ének. 1842-ben az iskola egy tanterembõl, egy lakószobából és egy kamrából állt. 1845-ben felújították az épületet. 1856. április 27-én rettenetes tûz pusztított Bánfalván. Az iskola épülete és a harangtorony is a tûz martaléka lett. Egy év alatt Sopron város és a környezõ falvak segítségével újra felépült az iskola, és mellette még két új harangot is öntettek. 1858-ban a Kerületi Tanács elhatározása alapján javulni kezdett a plébánosok és a tanítók jövedelme. 1882-ben újítást kezdeményeztek az oktatásügyben: bevezették az „ismétlõiskola” rendszerét. Ennek alapján a 13-15 éves gyerekeket heti öt órában kellett volna tanítani. Külön bérezés ezért nem járt. A tanítók vonakodtak az utasítás végrehajtásától, ezért nem került sor az ismétlõiskola bevezetésére. A község lélekszáma emelkedett, ezzel együtt a tanulólétszám is 32-rõl 200-ra nõtt. Az új tanító Johann Hafenscher volt. Gondolni kellett az iskolaépület bõvítésére. A község nagy szegénysége miatt csak 1884. február 3-án kétszeri miniszteri felszólítás után döntött a falu az építkezésrõl. 1887. április 12-én megkezdõdtek a munkálatok. Május 8-án alapkõletételre került sor. Az új iskolát 1887. szeptember 1-én avatták ünnepélyes körülmények között. A földszinten két 3 szobás tanítói lakás állt, az elsõ emeleten két nagy tanterem, amibõl az egyik kórussal is rendelkezett. Kezdetekben imateremnek szolgált. A toronyban volt a toronyóra és három harang. (A harangszentelésre 1887. augusztus 28-án került sor.)

Az iskola államosítása

A tanulók rohamos szaporodása miatt 1893-ban egy második rendes tanítói állás betöltésére került sor. A második tanító Philipp Nitschinger volt. 1904-ben a megye egyházi vezetése kötelezte az egyházközséget a harmadik tanító alkalmazására is. A tanulólétszám ekkor már 263 volt. Kötelezettséget vállalt a falu a tanítói lakás biztosítására, és a jövedelem 1/8 részének fedezésére. Az állam azonban 50% átvállalását követelte. Az egyre nagyobb terhek kényszerítették az egyházközséget, hogy átadja iskoláját az államnak.1906. június 10-én megszületett a döntés az államosításról, miszerint az iskolai ingatlanok, a torony kivételével, az állam tulajdonába kerültek. 1906. november 25-e lett a végleges dátum.Az állam átvette az iskolában a tanítók bérezését. A tárgyi feltételek biztosítása azonban továbbra is az egyházközség feladata maradt (az iskolaépület karbantartása, fûtés, takarítás,…). Az államosítás hátrányai gyorsan megmutatkoztak. A falu iskolával kapcsolatos terhei nem csökkentek, sõt növekedtek. A tanulólétszám gyors növekedése miatt két tanteremmel kellett bõvíteni az iskolát. 1913-14-ben a két földszinti tanítói lakásból is két tantermet kellett kialakítani. A költségek növekedtek, ezért az egyházközségnek kölcsönt kellett felvennie, amit csak 1932-ben tudtak végleg visszafizetni. Az államosítás tehát anyagi és lelki terhet jelentett az itt élõ lakosságnak. 

 

Az iskola a XX. században

Az elsõ világháború idején a lakosság nehezen, de teljesítette kötelezettségeit iskolájával kapcsolatban. A tanulólétszám alig emelkedett, így bõvítésre nem volt szükség. 1925-ben felújították az iskolaépületet a harangtoronnyal együtt. Az egyházközség sokat tett iskolájáért, így elmondható, hogy a bánfalvi iskola a ’30-as években egy jól mûködõ 6 osztályos általános iskola volt. 1925 után az állam magasabb költségeket akart a községre kiróni, de Schultz Ödön plébános jó kapcsolatai révén elérte, hogy ne növeljék a terheket, hanem csökkentsék azokat. Bánfalva még nem fizette vissza véglegesen a háború elõtti iskolafelújítás költségeit. Az egyház és az iskola között visszaállt a jó kapcsolat, ami annak volt köszönhetõ, hogy a tanítók között senki nem volt egyházellenes, még ha az aktív egyházi életben nem is vettek mindannyian részt.

A német nyelv

A bánfalvi iskolában a tanítás nyelve a német volt. A lakosság azonban törekedett arra, hogy magyarul is tanuljanak gyermekeik. Az 1829/30-as tanévtõl bevezették a magyar nyelv oktatását, és kialakult a „csere-gyerek” rendszere, ami annyit jelentett, hogy bánfalvi gyerekek kerültek magyar falvakba (Nemeskér, Farád, Beled, stb.) magyart tanulni, onnan pedig a gyerekek Bánfalvára németet. Az 1867-es kiegyezést követõen, az 1868. december 1-i törvény kimondta, hogy az oktatást nyelvét a kultuszminiszter feladata kijelölni, illetve ahol több a nemzetiségi polgár ott az állam feladatául tûzte ki. A nemzetiségi tanulók számára Gróf Apponyi Albert kultuszminszter iskolatörvénye nem sok jóval kecsegetett. A törvény szerint: „Minden magyarországi általános iskolában a magyar nyelvet úgy kell tanítani és ápolni, hogy minden gyermek – még ha nem is magyar az anyanyelve - az 5. évfolyamtól gondolatait az állami nyelven szóban és írásban érthetõen tudja kifejezni.” A tanítók így a magyar nyelvet elõtérbe helyezték, a legnagyobb hangsúlyt fektették rá, és a német nyelvet elhanyagolták. Erre a hibás viselkedésre 1917-ben Gróf Tisza István miniszterelnök hívta fel a parlament figyelmét: „Meggyõzõdtem arról, hogy leghûségesebb támogatóink, a magyar nemzeti politika erõs képviselõi, azok a német és szlovák állampolgárok, akik szívvel és lélekkel mellettünk álltak, elidegenednek tõlünk, az agitációnak kiszolgáltatva ellenségeink lesznek, ha nem engedjük meg az anyanyelvükön történõ oktatást.” Sajnos ez a belátás késõn érkezett, mert a többnemzetiségi Magyarország szétesése már az elsõ világháború kirobbanásával megkezdõdött. Magyarország nemzetiségi részein 1922-ben 3 típusba sorolták az iskolákat. A-típus: az oktatás nyelve a nemzetiségi nyelv, esetünkben német. A magyar, mint kötelezõ nyelvet heti 5 órában oktatnak. B-típus: reáltárgyakat és a német nyelvet németül, a humán tárgyakat és a magyar nyelvet magyarul, hittant az anyanyelven és számtant mindkét nyelven tanítanak. C-típus: hittant és német nyelvet, mint kötelezõ tantárgyat tanítanak németül, minden más tantárgyat magyarul. Hogy melyik típus szerint történik az oktatás, azt az iskolavezetõségének a szülõkkel és a tanulókkal együtt kellett eldönteniük. Bánfalván az A-típust választották. Az iskola államosításával a községnek mér nem volt semmilyen befolyása a tanítók személyét illetõen.

Az utolsó évtizedek

A második világháború után az iskola teljes államosítása történt. Az egyház tulajdonában a torony és a felsõ két terem maradt. A változást a földhivatalban is bejegyezték. Így az evangélikus egyház elszakadt attól az iskolától, amelyért évszázadokon át  tevékenykedett.

 

A másik iskola

A falu római-katolikus iskoláját elõször 1829-ben említették az iratok. Az 1873-i Canonica Visitatio alapján az iskola „legjobban van felszerelve, a legújabb törvényeknek megfelelõen, ami egyedül a buzgó kántornak, Berger Mihálynak a dicséretére szolgál.A bánfalvi katolikusok szerencsések voltak a tanítóikkal, akik viszont nehezen élhettek, mert a gyülekezet kicsi volt és anyagi gondokkal küzdött mindig. Az iskolaépület 1928-ban egy új tanteremmel bõvült. A katolikus iskola felekezeti iskola volt, a katolikus egyház tartotta fenn és 1939-ben 85 rendeskorú és 25 ismétlõ osztályos tanulója volt. Két tanító tanította ezeket a tanulókat, Sümeghy József iskolavezetõ és Klafszky Regina tanárnõ. Az 1946-ban lezajlott kitelepítés után egy rövid idõre lecsökkent a tanulólétszám. A két iskola önálló mûködése 1948-ban megszûnt. Az evangélikus és a katolikus iskola az 1949/1950-es tanévtõl, mint összevont általános iskola kezdte meg mûködését, 4 osztályos alsó és 4 osztályos felsõ tagozattal. A tanítás két épületben folyt. Az iskolában továbbra is lehetõség nyílt a német nyelv tanulására. Kezdetben a délutáni német órák adtak erre alkalmat. Az ’50-es évek elején a tanulólétszám emelkedésével kicsinek bizonyult a két épület. Az alsó tagozat az iskola épületében, míg a felsõ tagozat a 2 km-re található épületben – volt katonai kórház, majd Szõlészeti Szakközépiskola – nyert elhelyezést. Az épületet az iskola közösen használta az Erdészeti Tudományos Intézettel, az ERTI-vel. A ’60-as évektõl az oktatási rendszerben történt változások során bekerült a német nemzetiségi nyelv a délelõtti órarendbe. Délutánonként lehetõség nyílt a tanulóknak, hogy különbözõ szakkörökön vegyenek részt.Jól mûködõ fúvószenekarral is rendelkezett ekkor az iskola. A ’70-es évektõl nagyarányú építkezés kezdõdött körzetünkben. A gyermeklétszám növekedésével emelkedett az iskola tanulólétszáma (tanulócsoport száma 1978-ban: 12; az 1982/83-as tanévben: 18). A tanítás három épületben folyt: Hajnal tér, Klubkönyvtár, Fenyõ tér. Az alsó tagozatban váltakozó volt a tanítás (délelõtt, illetve délután) és ehhez kapcsolódva a napköziben is váltakozó foglalkozások voltak. A nehéz körülmények között mûködõ iskola tantestülete igyekezett megadni minden lehetõséget tanulóinak a nyelvgyakorlásra, tudásuk bõvítésére (iskolai táborok, kirándulások szervezése). Nagyon szép kapcsolat alakult egy német iskolával (Waltershausen - NDK). Tíz éven keresztül nyaranta két hétig gyakorolhatták tanulóink a német nyelvet és vehettek részt kirándulásokon Németországban, illetve itthon. A tanítás feltételei az 1985-ben megnyíló új épületrésszel, majd a régi épület felújításával váltak elfogadhatóvá.

Az iskola igazgatói