Az iskola Német Nemzetiségi Báljának gondolata 1990-ben született. Célja kettős: egyfelől német nemzetiségi nyelvet oktató iskola lévén a német hagyományok ápolása, a német nyelv gyakorlása a műsorokban, felidézése, megőrzése és továbbadása, másfelől a bevételbõl olyan tanulók támogatása, akik családi, anyagi hátterük miatt, nem tudnának részt venni ausztriai partneriskoláinknál óralátogatásokon, nyelvi táborokon, illetve különböző programokon.

Egyszerű iskolabálnak indult, mely mostanra családias jó hangulata és színvonalas programjai révén elérte a 4-500 fõs látogatottságot. A bál "kinõtte" iskolánk falait. Kezdetben az ebédlőben tartottuk rendezvényünket, majd kinyitottunk osztálytermeket, de ezáltal elkülönültek a vendégek, nem tudtak egy helyiségben tartózkodni a programokkal. Így már 2000 óta a városi Gyermek és Ifjúsági Központ ad helyet rendezvényünknek.
Az iskola pedagógusai szinte valamennyi programot a német nemzetiségi hagyományok megőrzése érdekében szervezik. A Fenyő Téri Általános Iskola, mint német nemzetiségi nyelvet oktató iskola nagy figyelmet fordít a német nyelv hangsúlyozására, a német nyelv és a magyarországi németség történetének tanítására, a hagyományok őrzésére, továbbadására, valamint az identitástudat erősítésére. Szerepelnek a városi Testvériség Táncegyüttes gyermek és felőõtt tagjai, bánfalvi és brennbergi asszonykórusok, iskolai pedagógus kórusunk, a soproni Ifjúsági Fúvószenekar, az Ágfalvi Fúvószenekar és a bál zenekara, a Radler Buam.

Bálunk meghívott vendégei a város és a környező települések polgármesterei, intézmények vezeőõi, üzletemberek, a Kisebbségi Önkormányzat képviselője, valamint a külföldi és hazai partneriskolák tantestületei.

2004-ben a bál fővédnöke és vendége volt Ausztria magyarországi nagykövete, Dr. Günther Birbaum úr.

Többször köszönthettük vendégeink között Franz Steindl úrat, Burgenland tartomány tartományhelyettese.

Először 2007-ben a bál díszvendége volt Dr.Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa.

2007-ben szintén vendégeink között köszönthettük Angela Fleischhacker asszonyt, Eisenstadt oktatási, ifjúsági és sport bizottságának elnökét.

A helyi média - újság, rádió és televízió - minden évben tudósít a bálról. A helyi sajtón keresztül még több helyre jut el a bál híre, hiszen a plakátok csak a város bizonyos részein találhatók.

 

 

A Német Nemzetiségi Bál fényképcsarnoka

A képekre kattintva egy új ablakban látható a nagyobb felbontású kép.

 

23. Hagyományőrző Német Nemzetiségi Bál

2013. február 23., GYIK Rendezvényház

 

 

BÁLUNK TÁMOGATÓI 2013-ban

DIE SPONZOREN

1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 2.D, 3.A, 3.B, 3.C, 3.D, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5 AD, 5.B, 5.C, 6.F, 6.B, 6.C, 7.F, 7C, 7.D, 8.F, 8.C OSZTÁLYOK SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGEI

ANGELICO SZÉPSÉGSZALON

ÁSVÁNYBOLT

BDI HUNGARY

BESENYŐ ABC

BEST FITTNES

BLUE CHIP COMPUTER

BOZI-ROZI CSÁRDA

BÖRZSEI LAKÁSKULTÚRA

CÉDRUS ART KLUB

CSIRKÉNÉ DIVATÁRU

CSOKOLÁDÉ ÉDESSÉG ÉS AJÁNDÉK

CSONKA GLAS

DECORAMA KÉPKERETEZÉS

DETTI VIRÁGBOLT

DIALÓG NYELVSTÚDIÓ

DR. TABAJDI LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA

EDINAILS - BOGNÁR EDINA MŰKÖRÖMDESIGN

ESCORT TOURIST

FAKOPÁNCS

FLEISCHACKER CSALÁD

FORTUNA PIZZÉRIA

FÓRUM PIZZÉRIA

GATOMI BÚTOR

GAVAJDA KITTI KERÁMIKUS

GRABEN ÉTTEREM

GRANIT DESIGN

GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ

GYSEV CARGO

HANGÁR MUSIC

HANNA VIRÁGBOLT

HARRER CUKRÁSZDA

HERBALLON LÉGGÖMBDEKORÁCIÓ

HIRSCHLER VILMOS ÜVEGEZŐ

HONDA KUDO MÁRKAKERESKEDÉS

HORVÁTH LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA 1.A

HOTEL LŐVÉR

HOTEL PANORÁMA

JÉGVEREM FOGADÓ

JUHÁSZ RITA KOZMETIKA

KATAR TÁSKA-DEKOR-AJÁNDÉK

KATLAN BOROZÓ

KISALFÖLD VOLÁNTOURIST

KOLIBRI KÖNYVDISZKONT

KORONIKÁNÉ FARAGÓ LENKE

LENDVAY CSABA ÉS CSALÁDJA

LŐVÉR PATIKA

LŐVÉR PINCE

LŐVÉR TAXI

MAJOR ELEKTRONIKA, CSILLÁRSZALON

MADARÁSZ ZSUZSA PAPÍR ÍRÓSZER

MANDARIN PANZIÓ

MARBEN PANZIÓ

MEGA-SPORT

MESTERHÁZY MÁRTA KOZMETIKUS

MORELL DIVAT

NATUR SHOP

NATUR PATIKA KFT.

OLAJDEPO AUTÓSZERVÍZ

OPTUN ’97 KFT.

PAPÍRMANUFAKTÚRA KFT.

PERKOVÁTZ-HÁZ

PERESZTEGI PÉKSÉG

PINOKKIÓ JÁTÉKBOLT

PLÖCHL CSABA

POLYÁK ENDRE ÉS CSALÁDJA

PÖPPERL GYÖRGY ÉS CSALÁDJA 1.A

PRO KULTÚRA KHT.

SCHNEIDER ÓRA ÉKSZER

SCHÖNWALD GYÖNGYI

SZIKLAI AUTÓSISKOLA

SZIVÁRVÁNY GYÓGYÍTÓ KÖZPONT

SZJD KFT

TAKÁCS KATALIN

TESTVÉRISÉG TÁNCEGYÜTTES

ÜVEG PORCELÁN DISCONT

VÁNKUS CSALÁD

VERA CIPŐBOLT

WALTER AUTÓ KFT.

WALZER CUKRÁSZDA

WINTER VIDEO

ZSUZSU SZALON

 

 

 

2012

Műsor:

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Nemzetiségi Gyermektánccsoportja, Festliche Balleröffnung, Testvériség Táncegyüttes, Tanzgruppe Brüderlichkeit , Az Attraktív Táncstúdió műsora, Tanzstudio Attraktív, Zene: Roland&Company

 

Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy felajánlásaikkal támogatták a

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola – DNÖ

2012. évi 22. Német Nemzetiségi Bálját.

 

DIE SPONZOREN :

  • 1.A, 1.B, 1.C, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C, 2.D, 3.A, 3.B, 3.C, 3.D, 4.A, 4.B, 4.C, 4.D, 5.F, 5.B, 5.C, 6.A, 6.B, 6.C, 6.D, 7.F, 7.C, 8.F, 8.C OSZTÁLYOK SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGEI
  • ANGELICO SZÉPSÉGSZALON
  • ABAKUSZ SZÁMÍTÁSTECHNIKA
  • BDI HUNGARY
  • BESENYŐ ABC
  • BEST FITTNES
  • BLUE CHIP COMPUTER
  • BOGNÁR CSALÁD
  • BÖRZSEI LAKÁSKULTÚRA
  • BUZONICS CSALÁD 4.A
  • CÉDRUS ART KLUB
  • CSIRKÉNÉ DIVATÁRU
  • CSOKOLÁDÉ ÉDESSÉG ÉS AJÁNDÉK
  • CSONKA GLAS
  • DECORAMA KÉPKERETEZÉS
  • DETTI VIRÁGBOLT
  • DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
  • DOMONKOS GYULA ÉS CSALÁDJA 1.A
  • DR. TABAJDI LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA
  • ESCORT TOURIST
  • FAKOPÁNCS
  • FEHÉR RÓZSA KISVENDÉGLŐ
  • FITT-FORMA STÚDIÓ
  • FORTUNA PIZZÉRIA
  • FÓRUM PIZZÉRIA
  • GAVAJDA KITTI KERÁMIKUS
  • GOGER OPTIKA
  • GRABEN ÉTTEREM
  • GRANIT DESIGN
  • GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ
  • GYÓGYGÖDÖR BOROZÓ
  • GYSEV CARGO
  • GYSEV ZRT
  • HAJNAL GYÓGYSZERTÁR
  • HANGÁR MUSIC
  • HANNA VIRÁGBOLT
  • HARRER CUKRÁSZDA
  • HERBALLON LÉGGÖMBDEKORÁCIÓ
  • HIRSCHLER VILMOS ÜVEGEZŐ
  • HONDA KUDO MÁRKAKERESKEDÉS
  • HORVÁTH LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA 1.A
  • HOTEL FAGUS
  • HOTEL LŐVÉR
  • HOTEL PANORÁMA
  • JÉGVEREM FOGADÓ
  • JUHÁSZ MARIANNA (AVON)
  • JUHÁSZ RITA KOZMETIKA
  • KATAR TÁSKA-DEKOR-AJÁNDÉK
  • KATLAN BOROZÓ
  • KAUFMANN CSALÁD
  • KISALFÖLD VOLÁNTOURIST
  • KOLIBRI KÖNYVDISZKONT
  • KORONIKÁNÉ FARAGÓ LENKE
  • LENDVAY CSABA
  • LŐVÉR PATIKA
  • LŐVÉR TAXI
  • MAJOR ELEKTRONIKA, CSILLÁRSZALON
  • MAJOR PÉTER ÉS CSALÁDJA 1.A
  • MANDARIN PANZIÓ
  • MARBEN PANZIÓ
  • MASTER OFFICE
  • MEGA-SPORT
  • MESTERHÁZY MÁRTA KOZMETIKUS
  • MOLNÁR PÉTER ÉS CSALÁDJA 1.A
  • MORELL DIVAT
  • NATUR SHOP
  • NATUR PATIKA KFT.
  • OLAJDEPO AUTÓSZERVÍZ
  • OPTUN ’97 KFT.
  • PAPÍR ÍRÓSZER MADARÁSZ ZSUZSA
  • PAPÍRMANUFAKTÚRA KFT.
  • PERKOVÁTZ-HÁZ
  • PFNEISZL BORÁSZAT
  • PINCE CSÁRDA
  • PINOKKIÓ JÁTÉKBOLT
  • PLÖCHL CSABA
  • POLYÁK ENDRE ÉS CSALÁDJA 6.A, 1.A
  • PÖPPERL GYÖRGY ÉS CSALÁDJA 1.A
  • PRO KULTÚRA KHT.
  • PSZOTA PÉTER ÉS CSALÁDJA 1.A
  • SCHNEIDER ÓRA ÉKSZER
  • SCHÖN-VILL KFT.
  • SZATURNUSZ 2000 KFT.
  • SZÁNTAI CSALÁD
  • SZEKERES CSALÁD
  • SZIKLAI AUTÓSISKOLA
  • SZIVÁRVÁNY GYÓGYÍTÓ KÖZPONT
  • SZLÁVIK JÓZSEF ÉS CSALÁDJA 1.A
  • TABAJDI
  • TESTVÉRISÉG TÁNCEGYÜTTES
  • THALABÉR CSALÁD 3.C
  • TÖREKI ISTVÁN ÉS CSALÁDJA 1.A
  • ÜVEG PORCELÁN DISCONT
  • VÁNKUS CSALÁD
  • WALTER AUTÓ KFT.
  • WALZER CUKRÁSZDA
  • WINTER VIDEO

 

 

2011

Műsor:

iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Rákosi Fúvósok, Testvériség Táncegyüttes, Tannenzäpfchen, Zene: Roland&Company

Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy felajánlásaikkal támogatták a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola – DNÖ

2011. évi 21. Német Nemzetiségi Bálját.

  • 1.A, 1.D, 2.A, 2.B, 2.C , 3.A, 3.B, 3.C , 3.D, 4.A, 4.B, 5.D, 6.C OSZTÁLYOK SZÜLOI MUNKAKÖZÖSSÉGEI
  • ABAKUSZ SZÁMÍTÁSTECHNIKA
  • AKKORD RESTAURANT
  • ARANYKAKAS VENDÉGLO
  • BÁNFALVÁÉRT BARÁTI KÖR – IGRECZ KATALIN
  • BELENCSÁK FERENC
  • BELLA ITALIA
  • BESENYO ABC
  • BEST FITTNES
  • BÍRÓ TAMARA
  • BLUE CHIP COMPUTER
  • BOGNÁR MIHÁLY AUTÓSZERELO – PARTSLINE KFT.
  • BRANDMAJOR LOVASISKOLA
  • BURGENLAND BANK
  • BUZONICS CSALÁD 3.A
  • CÉDRUS ART KLUB
  • CITADELLA PANZIÓ KFT
  • CSIRKÉNÉ DIVATÁRU
  • CSOKOLÁDÉ ÉDESSÉG ÉS AJÁNDÉK
  • CSONKA GLAS
  • DECORAMA KÉPKERETEZÉS
  • DETTI VIRÁGBOLT
  • DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
  • ELIT MOZI
  • ERIKA MUKÖRÖM STÚDIÓ
  • FAKOPÁNCS
  • FEHÉR RÓZSA KISVENDÉGLO
  • FITT-FORMA STÚDIÓ
  • FOGAS ÉTTEREM
  • FOR-TOP KFT.
  • FÓRUM PIZZÉRIA
  • GÁL CSALÁD 4.A
  • GAVAJDA KITTI KERÁMIKUS
  • GRABEN ÉTTEREM
  • GYÓGYGÖDÖR BOROZÓ
  • GYSEV ZRT.
  • HAJCSER GYÖRGYI
  • HAJNAL GYÓGYSZERTÁR
  • HANNA VIRÁGBOLT
  • HARRER CUKRÁSZDA
  • HERBALLON LÉGGÖMBDEKORÁCIÓ
  • HIRSCHLER VILMOS ÜVEGEZO
  • HOLLÓSI ÁRPÁD
  • HONDA KUDO MÁRKAKERESKEDÉS
  • HOTEL FAGUS
  • HOTEL LOVÉR
  • HOTEL PANORÁMA
  • JÉGVEREM FOGADÓ
  • JUHÁSZ MARIANNA (AVON)
  • JUHÁSZ RITA KOZMETIKA
  • KARNER OSZKÁR AUTÓFÉNYEZO
  • KATAR TÁSKA-DEKOR-AJÁNDÉK
  • KATLAN BOROZÓ
  • KOLIBRI KÖNYVDISZKONT
  • KORONIKÁNÉ FARAGÓ LENKE KOZMETIKUS MESTER
  • LÁZÁR LÁSZLÓ
  • LÉNI DIVATÁRU
  • LÓTUSZ FODRÁSZAT
  • LOVÉR PATIKA
  • LOVÉR TAXI
  • MAJOR ELEKTRONIKA, CSILLÁRSZALON
  • MANDARIN PANZIÓ
  • MARBEN PANZIÓ
  • MASTER OFFICE
  • MEGA-SPORT
  • MORELL DIVAT
  • NATUR SHOP
  • OPTUN OPTIKA
  • PAP CSALÁD 7.B
  • PÁPAI ÜVEGIPARI VÁLLALKOZÁS
  • PAPÍR ÍRÓSZER NOVÁKINÉ
  • PAPÍRMANUFAKTÚRA KFT.
  • PERKOVÁTZ-HÁZ
  • PFALZ CSALÁD 6.
  • PFNEISZL BORÁSZAT
  • PINOKKIÓ JÁTÉKBOLT
  • POLYÁK CSALÁD 5.A
  • PO-MA 2002 KFT.
  • PRO KULTÚRA KHT.
  • ROLL BORÁSZAT
  • SCHMIDL CSALÁD
  • SCHNEIDER ÓRA ÉKSZER
  • SCHÖN-VILL KFT.
  • SOÓS CSALÁD 2.B
  • STRASSNER BÉLA
  • SYDORKÓ CSALÁD
  • SZÉLMALOM ÉTTEREM
  • SZIKLAI AUTÓSISKOLA
  • SZJD KFT.
  • DR. TABAJDI LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA
  • TERCIA RESTAURANT
  • TESTVÉRISÉG TÁNCEGYÜTTES
  • THALABÉR CSALÁD 5.C
  • VÁNKUS CSALÁD
  • VÍG BAKTER BOROZÓ
  • VOLKSBANK MAGYARORSZÁG
  • WABI BEAUTY CENTER
  • WALZER CUKRÁSZDA
  • WINTER VIDEO

 

2010

Mûsor:

iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Bánfalvi Kórus Kultúrális Egyesület, Rákosi Fúvósok,

Testvériség Táncegyüttes, Tannenzäpfchen, Continental

Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy felajánlásaikkal támogatták a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola – DNÖ

2010. évi 20. Német Nemzetiségi Bálját.

2009

Mûsor:

iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Tamburica Gruppe Zelenjaki (Kroatisch Geresdorf, Ausztria),

Karácsony Róbert - akkordeon, Testvériség Táncegyüttes, Tannenzäpfchen, Radler Buam

Bálunk díszvendége:

Dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa (Budapest)

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, hogy felajánlásaikkal, segítségükkel

támogatták a 2009. évi Német Nemzetiségi Bálunkat.

Köszönjük!

2008

Mûsor:

Ágfalvi Fúvószenekar, iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Szárnyasi Janka,

Testvériség Táncegyüttes, Bernadett Hastáncstúdió, Tannenzäpfchen, Radler Buam

Fõ támogatónk:

2007

Mûsor:

Ágfalvi Fúvószenekar, iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, az ötödikesek mûsora,

Testvériség Táncegyüttes, World Dance, Akkordeon Harmonika Zenekar, Tannenzäpfchen, Radler Buam

Bálunk díszvendége:

Dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa (Budapest)

2006

Mûsor:

Ágfalvi Fúvószenekar, iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Testvériség Táncegyüttes,

Akkordeon Harmonika Zenekar, Fertõrákosi Fúvósok, Tannenzäpfchen, Radler Buam

2005

Mûsor:

Ágfalvi Fúvószenekar, iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Testvériség Táncegyüttes,

Akkordeon Harmonika Zenekar, Tannenzäpfchen, Radler Buam

2004

Mûsor:

Ágfalvi Fúvószenekar, iskolánk német nemzetiségi tánccsoportja, Testvériség Táncegyüttes,

Akkordeon Harmonika Zenekar, Tannenzäpfchen, Radler Buam

Bálunk díszvendége:

dr. Günter Birbaum, Ausztria magyarországi nagykövete (Budapest)

2003

2002

Bálunk díszvendége:

Mag. Franz Steindl, Burgenland tartományfõnök-helyettese (Eisenstadt)