Köszönet a véradóknak
Köszönet a véradóknak Köszönőlevelet kaptunk a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezetétől.
Köszönet a véradóknak Köszönőlevelet kaptunk a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezetétől.
Minden év január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, amely a nemzeti identitásról, a hagyományokról és a művészeti értékek tiszteletéről szól. Az iskolában a híres magyarokat ünnepeltük meg (a teljesség igénye nélkül): Kariko Katalint, Krausz Ferencet, Kapu Tibort, Puskás Ferencet, Asbóth Oszkárt, Goldmark Péter Károlyt, Rubik Ernőt, Irinyi Jánost, … Róluk az osztályok készítettek tablókat….
Idén a Liszt-központ ad otthont a XVII. Vasútmodell Kiállításnak. A kiállítás nyitónapján két osztályunk is ellátogatott az eseményre, ahol a vonatmodellek mellett az egyik legnagyobb attrakció a soproni Várkerület részletes makettje volt, amely két év alatt készült el.
A hétvégén rendezte a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület a hagyományos Bánfalvi Bált. Az esemény hosszú évek óta meghatározó része Bánfalva közösségi életének. A jótékonysági rendezvény ezúttal is számos résztvevőt vonzott. A bál programjában szerepelt néptáncosaink fellépése is. Az idei első fellépés azért is volt különleges, mert a szereplő lányok vadonatúj tracht-ban táncolhattak.
Előkészítő órák programja a Határtalanul pályázat SZERBIAI kirándulásához Az utazás időpontja: 2026. március 16-20. Az előkészítő órák időpontjai: 2026. január 12-13. Okosdoboz, 2026. január 21. Iskolánk 7. évfolyamának idén is lehetősége nyílt részt venni a Határtalanul programban. A „Határtalanul” program keretében szervezett délvidéki/vajdasági (Szerbia) tanulmányi kirándulás előkészítő órái fontos lépések a felkészülésben. Ezek során a…
A téli sportnapon a korcsolyázás mellett minden felsős osztály a téli olimpia történetéről egy 50 pontos feladatlapot is kitöltött. Ezek az eredmények születtek: 1. csoport 1. 7.d 43 pont 2. 5.d 41 pont 3. 8.c 39 pont 2. csoport 1. 7.b 38 pont 2. 5.a 35 pont 3. 7.f és 8.b 32 pont
A Hebe Kft. által a 2025/2026-os tanévben meghirdetett „Széchenyi nyomában” című országos történelmi projektversenyen Györky Zsuzsanna, Csiszár Bianka és Ragats Kolos 7.b osztályos tanulók csapata az előkelő 17. helyen végzett a több, mint 100 induló csapatból. Felkészítő tanár: Dely Zsuzsanna Gratulálunk!