Kezdőlap » Safety Tour 2024 – Katasztrófavédelmi verseny

Safety Tour 2024 – Katasztrófavédelmi verseny

A 4.a osztály tagjai vettek részt azon a katasztrófavédelmi versenyen, amelyet az osztrák Wiesen településen tartottak. A tanulók a versenyt megelőzően hosszasan készültek a megmérettetésre, ahol tizenhat iskola csapata (14 osztrák és 2 magyar vendégiskola) mérte össze tudását. A megnyitót követően megkezdődhetett maga a verseny. Itt lehetősége volt a gyerekeknek arra, hogy tudásukat, ügyességüket megmutassák számos területen, akár közlekedésről, akár otthonuk biztonságáról legyen szó.

Az elméleti feladatot ügyességi követte. A gyermekek rollerre pattanhattak és egy szlalom pályán teljesítették a feladatot, ahol a figyelmesség mellett a gyorsaság is fontos tényező volt.  Ezt követően kis tűzoltókká váltak, vízsugárral kellett célba lőniük, majd egy általuk húzott ábrát kellett kirakniuk, mindezt szintén időre hajtották végre. Az utolsó feladatnál a tanárok szerencséjére számíthattak, ugyanis egy dobókocka segítségével kellett minél nagyobb számot kidobniuk. A pontok összeadódtak és így állt fel a sorrend.

   
   

   
   

Oszd meg Facebookon!
X
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker