Kezdőlap » Német Nemzetiségi Projektnap

Német Nemzetiségi Projektnap

Hagyományteremtő szándékkal az idei tanévben első ízben került megrendezésre iskolánkban a Német Nemzetiségi Nap elnevezésű projektnap. A tanulók életkoruknak megfelelően vettek részt különböző programokon.

A legkisebbek Bánfalva nevezetességeit tekintették meg, a falu történetéről, a régi iskoláról, a kitelepítésről hallgattak meg történeteket a Gritsch családtól (Magdi néni, iskolánk volt tanára, igazgatóhelyettese és férje, Matyi bácsi) és Heinrichs Eszter evangélikus lelkésztől.

IMG_0445   IMG_0444

Ágfalván jártak a másodikasok, ahol többek között a Falumúzeumot, a Kitelepítési emlékművet nézték meg. Kalauzolásukban Plöchl Ildikó evangélikus hitoktató és Csoltói József programszervező, a Testvériség néptáncegyüttes vezetője voltak segítségükre.

Sopron Ponzichter negyedébe látogattak el a harmadik évfolyam osztályai, ahol múzeumpedagógiai foglalkozás keretében ismerkedtek meg a poncichterek egykori életével Kőrösi Ildikó idegenvezető segítségével. Később elkészítették jellegzetes ételüket, a stercet.

IMG_0448   1. Pékmúzeum udvarán   2. A kemence mellett

A bányászat köré csoportosult a negyedikesek programja, közte a Bányász-induló megtanulása Hrobát Edit néni vezényletével, a soproni Bányászati Múzeum, valamint Görbehalom és Brennbergbánya megtekintése. Brennbergben Módrián Lipót bácsi és Nagy Józsefné, Tünde néni, a brennbergi iskola és óvoda volt vezetői kíséretében tekinthették meg a régi iskolát és a templomot.

WP_20160603_10_51_10_Pro

Az 5-6. évfolyam az iskolában maradt, ahol dal- és tánctanítás szerepelt a programban a Civitas Fidelissima-díjas Bánfalvi Kórus segítségével, iskolánk igazgatónője, Noémi néni vezetésével. Ők vettek részt a projektnap alkalmából az aulában rendezett kiállítás megnyitóján, melyre megérkezett a Vándorbatyu is, s melyről a Pulzus Tv Híradójában tudósított. Ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki hozzájárult a kiállítás megvalósításához.

IMG_0355   IMG_0346

 

IMG_0360   IMG_0367

A Vándorbatyu fogadásáról és a kiállításról is olvashatnak honlapunkon.

A soproni Belváros volt a helyszíne a 7-8. osztályok programjainak. A Fabrícius-házban múzeumpedagógiai foglalkozások várták őket, az Evangélikus Gyűjteményben pedig Krisch András levéltárigazgató tartott számukra érdekes előadást. A program a Kitelepítési emlékmű megkoszorúzásával ért véget.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Oszd meg Facebookon!
X
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker