2025 nyarán a legkisebbeknek szervezett német nyelvi táborba 20 gyermek jelentkezett, nagyrészt az első osztályokból. A tábor célkitűzése a már tanult német szavak és kifejezések ismétlése és használata mellett a szókincsbővítés volt. Nagy hangsúlyt fektetve a népismereti témákra.
Ennek kapcsán a tanulók megtekintették az iskola helyi kiállítását, mely a régi háztartási és házkörüli használati tárgyakat és bútorokat mutatja be. Ellátogattak a Kárpáti Malomba, ahol a gyermekek búzát őrölhettek és búzakalászt vihettek magukkal, amit később cserepekbe vetettek el. Gyalogos túra során megismerkedtek Sopronbánfalvával, megtekintették a régi iskola épületét a Hajnal téren, illetve megnézték az égbemenő lépcsőkkel övezett Karmelita kolostort. Megvizsgálták a Soproni-hegység és az erdők jellemzőit. A szép tájat és természeti kincseket látva a gyermekek egy projekt keretében saját erdőt alkottak, majd virágos szókártyákat és könyvecskét készítettek. A következő napon egy tartalmas kisvonatozás során Sopron kül – és belvárosát ismerték meg jobban mesés legendák kíséretében. A Lőverek és a Várkerület megtekintését követően a Piac – zöldség – gyümölcs témakörökben merültek el részletesebben. A következő napon a Deák téren barangoltak, a Macskakő Múzeumban keresték a kincseket és korhű ruhákban táncoltak. A Postán képeslapot bélyegeztek, pecsételtek és adtak fel. Délután pedig a korhű ruháikat felidézve népviseletes bábukat készítettek. A táborzáró napon Harkára kirándultak, ahol megtekinthették a Múzeumot, a Katolikus és az Evangélikus Templomot is.
A színes programok mellett sokat énekeltek, mondókáztak, körjátékoztak, játszottak, beszélgettak, sokat és jókat nevettek. Tartalmas és izgalmas hetet töltöttek együtt. A gyerekek sok élménnyel és új ismerettel távoztak, melyeket tábori mappájukban felidézhetnek, kiegészíthetnek.
Táborvezetők: Haris-Payer Ilona Gertrud és Nagy Klaudia
Hálásan köszönjük mindazoknak, akik a tábor sikeréhez bármely módon hozzájárultak!