Megosztás Facebookon

Fenntarthatósági témahét és Föld napi programok

Iskolánk idén is csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét programjaihoz, amelynek célja a környezetvédelem és a tudatos életmód fontosságának hangsúlyozása volt. A hét során diákjaink változatos, élményalapú foglalkozásokon vehettek részt.

A Levegő Munkacsoport közreműködésével az alsóbb évfolyamok játékos feladatokon keresztül ismerkedtek meg a szelektív hulladékgyűjtéssel és a természetvédelemmel, míg a felsőbb osztályok tanulói előadásokon és projektmunkák során mélyítették el tudásukat. Kiemelt szerepet kapott az energiatakarékosság, a vízvédelem és a környezetbarát közlekedés.

Az iskola aulájában „5 nap – 5 kihívás” várta a diákokat, valamint egy fogadalomfa is helyet kapott. A tanulók levelekre írták fel vállalásaikat – például a műanyaghasználat csökkentését vagy a szelektív gyűjtés erősítését. A színes levelekkel díszített fa nemcsak az aulát tette hangulatosabbá, hanem emlékeztet is bennünket arra, hogy apró lépésekkel is sokat tehetünk a fenntartható jövőért.

Április 22-én, a Föld napján külön programokkal készültünk, amelyek középpontjában az erdő és a fák álltak. Iskolánk csatlakozott a „10 millió Fa” közösség kezdeményezéséhez, és négy facsemetét (tölgyet és kőrist) ültettünk el.

Iskolakertünk magaságyásai is megújultak ezen a napon.

A 2.c osztály a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület „Mondj egy mesét a Földért!” programjához kapcsolódva meseterápiás foglalkozáson vett részt, ahol a gyerekek népmesék segítségével erősítették kapcsolatukat a természettel.

A felső tagozaton az „Iskolában az erdő” program keretében a hatodik évfolyamos tanulók rendhagyó tanórákon ismerkedtek meg az erdők élővilágával és jelentőségével. A foglalkozásokat dr. Takács Viktor, a TAEG Zrt. munkatársa tartotta.

A Témahét részeként idén is megrendeztük a hagyományos tavaszi papírgyűjtést, melynek során a diákok és családjaik nagy mennyiségű papírhulladékot gyűjtöttek most is össze.

A programok jó hangulatban teltek, és hozzájárultak ahhoz, hogy diákjaink még tudatosabban gondolkodjanak környezetünk védelméről.