A diákokat sokszínű nemzetiségi program várta, amelyek megvalósításában az ott élő, lelkes helyiek is aktívan közreműködtek. A tanulók kipróbálhatták az íjászatot, megtanulhatták a karkötőfonás fortélyait, részt vettek egy izgalmas történelmiportyán, táncházban voltak, valamint túráztak Waschludt és Band településeken.
Különleges élményt jelentett Tóni bácsi vezetése, aki megmutatta a tájházat, a templomot, a kálváriát és a kiskápolnát. Sok érdekes történetet és ismeretet osztott meg a gyerekekkel a település német múltjáról, a nemzetiségi örökségről és a hagyományokról.
A nemzetiségi programok mellett a hét során kulturális és élményprogramokra is jutott idő. A tanulók ellátogattak a Herendi Porcelánmanufaktúrába, ahol betekintést nyerhettek a világhírű herendi porcelán készítésének folyamatába, Veszprémben pedig a CODE Digitális Élményközpontban fedezhették fel a digitális világ izgalmas lehetőségeit.
Az öt nap alatt a tanulók játékos és élményszerű formában ismerkedhettek a múlt értékeivel, a német nemzetiségi hagyományokkal és a környék kulturális kincseivel. A városlődi hét rengeteg új ismeretet, közös élményt és szép emléket adott a 6.a osztály diákjainak.
Kísérő tanárok: Völker Anita és Fessler Anna
A tábor a NTAB-KP-1-2026/1-000081 azonosítószámú pályázat keretében valósult meg.

















