
Kategória: Aktuális
Mihály nap
A Mihály napi hagyományt ápolva az 5.-6. osztályos tanulók hatalmas Mihály napi műsorral egybekötött vásárt rendeztek az 1.-2. osztályosoknak. A szebbnél szebb vásári portékák saját készítésű Fenyő Pengőért keltek el.
EUROSKILLS BUDAPEST
Iskolánk 7. osztályos tanulói látogatást tettek a Közép-Kelet-Európában először Budapesten megrendezett EuroSkills versenyen. A szakmák „Európa-bajnokságának” is nevezett megmérettetésen 28 ország közel 600 versenyzője mérte össze tudását 40 szakmában. Látogatásuk során az ún. „Try-a-skill”, azaz „Próbálj ki!” standokon kipróbálhatták saját tehetségünket is.
Európai Diáksport Napja
Az idei tanévben is részt vett iskolánk az Európai Diáksport Napon, melynek keretein belül 2018 métert futottak a felső tagozatos tanulóink.
Musical iskolánkban
A Pécsi Belvárosi Iskola ,,Jeder ist anders” című sok dallal és tánccal kísért német nyelvű előadását láthatták iskolánk harmadik és negyedik osztályos tanulói.
Köszönet a könyvekért
Köszönjük a következő tanulóknak a könyvtár részére ajándékozott könyveket! Wenczl Maja 6.a Hajnal Dániel 3.c Németh Bálint 5.c
Internetbiztonsági előadás
A Logiscool Sopron nyílt napjain internetbiztonsági előadást is tart a szülőknek a gyerekeket leginkább érintő aktuális veszélyekről!
Gyászhír
A Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola mély fájdalommal tudatja, hogy méltósággal viselt, súlyos betegség után augusztus 20-án elhunyt Heinek Ottó, az Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnöke. Emlékét megőrizzük.
Tankönyvosztás
Tisztelt Szülők! Az alábbi időpontokban vehetik át gyermekük tankönyveit: Augusztus 28-án kedden 9.00-13.00 és ebédszünet után 14.00-18.00 Augusztus 29-én szerdán 9.00-13.00 Bejárat a tornaterem felől. Ha az időpont nem megfelelő, rokon, osztálytárs, szomszéd is átveheti a könyveket. Ugyanekkor kerül pontosításra a szeptemberi iskolai étkezés, menza, napközi igényeket is. Kérdés, probléma esetén hívható a tankönyvfelelős: …