
Kategória: Aktuális
Felsős farsang
Február 15-én délután búcsúztatták a telet iskolánk felső tagozatos diákjai. Minden osztály táncos produkcióval készült a programra. A táncok között szerepelt többek között diszkó, polka, hip-hop, reneszánsz kori tánc. A gyerekek előadása nehéz döntésre kényszerítette a zsűrit, végül mindenki győztesnek mondhatta magát, hiszen fantasztikus produkciókat láthatott a délután során. Zsűrizés után közösen mulattak kicsik és…
Sportgála
Február 24.-én (szombaton) rendezték meg a 29. Sportgálát a Novomatic Arénában, ahol a Hűség Városának legeredményesebb sportolóit tüntették ki a 2017. évi sporteredményeikért. A díjazottak emlékplakettet és emléklapot vehettek át. A Dirty Dance Sopron Egyesület tagjai az iskola diákjai is több kategóriában is ott voltak a díjazottak között. Díjazottak: – Kovács Tímea – Dívós Boglárka…
A Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat Elnök asszonyának levele a szülőkhöz, a honlap látogatóihoz
Kedves Szülők, Nagyszülők, Kedves Olvasók! Több évtizede, amióta átvettem a Soproni Német Kultúrklub vezetését, majd a Soproni Német Önkormányzat elnöki tisztjét, örömmel, szorgalommal, de leginkább büszkeséggel végeztem és végzem önkéntes munkámat abban a hitben, hogy Sopron és környéke szétszórt, elhalkított németségét ismét össze tudjuk fogni. Ma elmondhatjuk: van iskolánk, kultúrházunk – a szépen felújított…
Hit- és erkölcstan tájékoztató
Tisztelt Szülők! A hit- és erkölcstan oktatás igény esetén történő megszervezésével kapcsolatban az egyházak képviselői a következő időpontban adnak tájékoztatást iskolánkban: 2018. március 19. /hétfő/ 16 óra
Diákolimpia – B33 Kosárlabda
Diákolimpia Regionális Döntőjén általános iskola lány kategóriában 2. helyezést ért el iskolánk csapata. Csapatunk tagjai: Balogh Liza 8.c, Bagoly Liliána 7.c, Papp Daniella 8.b, Vörös Adél 8.a Felkészítő tanár: Ringhofer Alida Az ezüst éremnek köszönhetően a csapat továbbjutott az országos döntőre. Gratulálunk!
Német Nemzetiségi Bál
Alapítványunk és iskolánk támogatói 28. alkalommal vigadhatnak együtt a Német Nemzetiségi Bálon a GyIK rendezvényházban. Időpont: február 24. (szombat)
Farsang Bánfalván
Régi hagyományt felelevenítő szándékkal iskolánk farsangi téltemetést rendez Bánfalván, melyre szeretettel meghívjuk tanulóink családját és a környékbelieket. Időpont: február 13. (kedd)
Megyei Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondó Verseny
Január 26-án rendezte meg az iskolánk a Megyei Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondó Versenyt, melyen 99 tanuló mérhette össze tudását a megye 10 iskolájából. Iskolánkból tíz gyermek jutott tovább a területi versenyre, mely márciusban Mosonmagyaróváron kerül megrendezésre. Szívből gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak és sok sikert a következő fordulóhoz. I. kategória (1-2. osztály) 1. Kammerlander…
Magyar Kultúra Napja
A magyar kultúra napján, Telegdi Ágnes izgalmas és tanulságos történeteit hallgathattuk meg, gyönyörű képei és könyvei kíséretében.
Sítáboros szülői értekezlet
A január 29-ével kezdődő sítáborunk szülői értekezletére várjuk az érintett szülőket január 23-án kedden 18.00 órára. Gyülekező a portánál az aulában. Téma: a fentmaradó részvételi díj befizetése, adategyeztetés, program ismertetés Ringhofer Alida 06205091359 Lengyel Gabrielle 06302673863