Ajándék könyvek
Köszönjük Borsi Csenge 2.d osztályos tanulónak a könyvtár számára ajándékozott könyveket!
Köszönjük Borsi Csenge 2.d osztályos tanulónak a könyvtár számára ajándékozott könyveket!
December 7-én a fertődi Porpáczy Aladár Szakképző Iskola meghívására német hagyományörző versenyen vett részt iskolánk, ahol a 7.-8. osztályos tanulóink az Adventi témakör keretében a jeles napok hagyományait elevenítették fel. A színvonalas produkciókkal nagy sikert arattak.
Társaik hangszeres játékában gyönyörködhettek a napközis tanulók a hagyományos karácsonyi koncerten. Akadtak, akik még nem láttak élőben egy-egy hangszert, most itt volt az alkalom, hogy megnézzék. Az ismerős karácsonyi dalokat a gyerekek együtt énekelték a fellépőkkel, akik valamennyien a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola tanítványai.
Idén is színes programok várták a gyerekeket az adventi projektnapon. Ezek nagy része a készülődést segítette elő, de voltak ismeretterjesztő és szórakoztató feladatok is. Az alsó tagozaton sok ügyes kezű anyuka segítette a kézműves foglalkozásokat, melyeken szebbnél szebb ajándékok készültek, valamint megrendezték a hagyományos Mikulás-kupát is, melynek idei győztese a 4.a lett. A felsős programok…
Egyszerre érkezett el az idő iskolánk két szeretve tisztelt tanára, Adi néni (Gálosné Andrási Adrienne) és Alida néni (Ringhofer Alida) számára, hogy több évtizedes pedagógusi pályájuk után megkezdjék nyugdíjas éveiket. A kollégák, az egykori és a legutóbbi tanítványok, kiknek számát a hely befogadóképessége erősen korlátozta, megható műsorral köszöntek el Tőlük. Mindkét pedagógus munkásságáért kiérdemelte a…
2018. december 14-én, a Hűség Napján a német nemzetiségi nyelvoktatásban, valamint a német nemzetiségi hagyományok ápolásában kifejtett több évtizedes kiemelkedő munkásságáért Sopronért Emlékérmet vehetett át Hrobát Edit, iskolánk némettanára. A kitüntetéshez Edit néninek szívből gratulálunk !
A Soproni Rendőrkapitányság által szervezett vagyonvédelmi vetélkedőn iskolánk csapata szép eredményt ért el. A tizenhárom csapatból II. helyezést értek el. A csapat tagjai: – Szilvási Nikolett 8.c – Gelencsér Luca 8.c – Fodor Beáta 8.c Gratulálunk az eredményükhöz!
Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! Iskolánk 1.b osztálya várja, hogy szavazatukkal támogassák őket a Cetelem Zöldsuli versenyben. Kérünk mindenkit, járuljon hozzá sikerükhöz! SZAVAZÁS
Tisztelt Szülők! A téli szünet előtt étkezés lemondására csak december 18. KEDDIG van lehetőség! Megértésüket köszönjük!
Az alsó tagozatosok után a felső tagozatosok is összemérték tudásukat a versmondó versenyen. Az alábbi eredmények születtek: 5-6. osztáy/Klasse 5-6.: 1. Krahl Norina 5.a felkészítő tanár: Baloghné Nemes Erika 2. Zenzius Boris Sebastian 6.b felkészítő tanár: Eőri Katalin 3. Baumbach Bianka 5.a felkészítő tanár: Kaczeus Edina Hohenwarter Júlia 6.a felkészítő tanár: Horváthné Liszkay Zsuzsanna…