Kezdőlap » tanévzáró » 2. oldal

Nyári emlékek a Sportnapköziből

Ha június, akkor tanévzáró Sportnapközi Ringhofer Alida vezetésével! A vakáció első napjaiban a gyerekek számos sportágban próbálhatták  ki magukat, volt ezek között tájékozódó futás, krav maga, gyerek aerobik, íjászat, sőt kihelyezett „tagozatunkon” a Fertő tónál ismerkedhettek a vitorlázás alapjaival. Természetesen nem maradhatott el az igen kedvelt számháború sem!                 …

Tovább olvasom

Ballagás

Június 20-án 9 órakor a 8. osztályosok ballagásával kezdődött a 2014-2015-ös tanév lezárása iskolánkban. Iskolánk igazgatója, Barilichné Tóth Rita búcsúztatta a végzős diákokat, akik közül a legjobbak az ünnepségen vehették át kiváló bizonyítványukat, oklevelüket és jutalomkönyvüket.   Kitűnő tanuló 1. -4. osztályig: 30 fő 1. osztálytól – 8. osztályig: Pakai Zsófia 8.b Gosztom Rebeka 8.f…

Tovább olvasom

Jó hangulatban búcsúztunk a tanévtől

A Soproni Majorettek produkciójával vette kezdetét a már hagyományos tanévzáró kerti partynk, melyre idén is vártuk iskolánk tanárait, diákjait, a szülőket, partnereinket. A szervezési feladatokat idén is a Szülői Munkaközösség vállalta magára. A színes programok között volt lovaglás, kutyabemutató, tűzoltóautó, ugrálóvár. A jó étkek és kellemes italok mellé zsákbamacska és tombola is dukált, utóbbiak bevétele…

Tovább olvasom

Véget ért a tanév!

A tanév utolsó hivatalos pillanataira került sor a nyolcadik osztályosok ballagását követően. Az elmúlt hónapok sikereiről, a versenyeredményekről, az osztályok tanulmányi átlagáról is szólt Barilichné Tóth Rita igazgatónő.  Az elmúlt 180 tanítási nap minden öröméről azonban nem volt sem idő, sem lehetőség beszélni. A hivatalos és olyan nagyon várt tanévet bezáró mondatot taps és örömujjongás…

Tovább olvasom

Hurrá! Itt a Vakáció!

Véget ért a tanév, minden iskolás nagy örömmel köszöntötte a Vakációt! A táblákon már csak ezek a betűk virítanak, a nyolcadikosok szerenádja után már csak az évzáró ünnepélyessége emlékeztet mindenkit a tanév komolyságára! A tanévzáró ünnepély és a nyolcadik osztályok ballagása június 21-én szombaton 9.00 órától lesz. Délután 16.00 órától a hagyományos vakáció nyitó Kerti…

Tovább olvasom

A tanév rendje – 2013/14.

Az iskola általános munkarendjét a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet „A 2012/2013. tanév rendjéről” szabályozza. Az első tanítási nap : 2013. szeptember 2. (hétfő)   SZÜNETEK: Őszi szünet : 2013. október 28– november 31. (első tanítási nap: november 4.) Téli szünet : 2013. december 23– 2014. január 3.. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2013. december 20. (csütörtök), a szünet utáni első…

Tovább olvasom