Kezdőlap » Dobozba rejtett kreatív mesterségek

Dobozba rejtett kreatív mesterségek

IMG_8361Iskolánk, a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola – Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg 40 nyolcadik osztályos tanulója vehetett részt október 3-án a Sopron és Vidéke Ipartestület meghívására az osztrák-magyar CREATIVE AT-HU projektben készült szakmadobozok bemutatásán a NyME Alkalmazott Művészeti Intézetének (AMI) Formatermében.
A 10 szakmadoboz mindegyike 1-1 szakmát mutatott be helyi vállalkozók, mesteremberek segítségével úgy, hogy útmutatásukkal a tanulók maguk gyalulhatták uzsonnás deszkájukat, süthették palacsintájukat, készíthettek fém dobókockát vagy éppen egy tökéletes fényképet. A dobozok egyszerűen, gyorsan, látványosan, kézzel foghatóan mutatták be a mesterségeket, a diákok számára közvetlen benyomást, élményt nyújtva az egyszerű termékek saját kezű elkészítésével.
A rendezvény célja volt, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok minél több szakmával kerüljenek közvetlen kapcsolatba. Ezen túlmenően jó alkalmat kínált diákjainknak arra is, hogy – mivel német nemzetiségi iskola vagyunk-, a német nyelvet is hallják, gyakorolják kicsit ezen a rendezvényen is.
Hogy mennyire érte el a program a jelzett célt, az is mutatja, ahogyan diákjaink nyilatkoztak róla.
Néhány ezek közül:
„Nagyon tetszett, mert ki tudtuk próbálni a szakmákat, nem csak láttuk és hallottuk, hogy milyen.”
„Lehetne még ilyen!”
„Örülök, hogy lehetőségem volt elmenni.”
„Jók voltak a szakemberek, látszott, hogy értik és szeretik a munkájukat.”
„Köszönjük, hogy ott lehettünk!”

 

Steinbach kályhás Kft.

kép 11 / 11

Oszd meg Facebookon!
X
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker