Határtalanul 2022 – ROZSNYÓ – BETLÉR – KASSA

Az előzetes kapcsolatfelvételt követően ellátogattunk a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájába, ahol diákjaink kölcsönösen bemutatták egymásnak szülővárosukat és iskolájukat. A közös program táncbemutatóval, kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Az iskolából BETLÉRRE utaztunk, ahol megtekintettük az Europa Nostra-díjjal kitüntetett, nagyúri lakhellyé átalakított Andrássy vadászkastélyt, melyet a főúri család 1944-ig használt.

Napunk zárásaként KASSA óvárosába érkeztünk. A történelmi bevezető után a Felvidék legszebb gótikus katedrálisában, a Szent Erzsébet Székesegyházban megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferencnek, édesanyjának, Zrínyi Ilonának és gróf Bercsényi Miklósnak végső nyughelyét és elénekeltük a magyar Himnuszt. Városnézés közben betétrünk a Rodostói házba, mely hű másolata annak az épületnek, ahol a fejedelem a száműzetés éveit töltötte. Megemlékeztünk a magyar irodalom Kassához köthető kiemelkedő egyéniségeiről és történéseiről: Tinódi Lantos Sebestyén, első magyar színház, első magyar irodalmi folyóirat, Kazinczy Ferenc, Márai Sándor, Jókai Mór.

IMG_3177  IMG_3189

IMG_3193  IMG_3196

IMG_3205  IMG_3214

IMG_3217  IMG_3232

IMG_3246  IMG_3248

IMG_3260  IMG_3276

IMG_3277  IMG_3282

IMG_3293  IMG_3296

IMG_3307  IMG_3309

IMG_3320  IMG_3327

IMG_3330  IMG_3333

IMG_3334  IMG_3337

IMG_3343  IMG_3352

IMG_3367

Oszd meg Facebookon!