Látogatás a GySEV pályaudvaron
Május 4-én iskolánk 2.a osztálya a GYSEV pályaudvaron műhely látogatáson vett részt. A gyerekek megismerhették a felújított pályaudvar érdekes részeit, irányíthattak mozdonyt és betekinthettek a szerelőműhelybe is.
Május 4-én iskolánk 2.a osztálya a GYSEV pályaudvaron műhely látogatáson vett részt. A gyerekek megismerhették a felújított pályaudvar érdekes részeit, irányíthattak mozdonyt és betekinthettek a szerelőműhelybe is.
Iskolánkba látogatott a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület és egy rendhagyó órát tartottak a 3.c osztály tanulóiknak felelős állattartás témakörben. A gyerekek megismerhették, hogy mennyire felelősségteljes az állattartás illetve betekintést nyerhettek abba, hogy milyen okos az ember legjobb barátja. Köszönjük a látogatást és a bemutatót az egyesület tagjainak valamint Varga-Ley Szilvia szervezői közreműködését. Felejthetetlen élményt nyújtottak…
Nagy lelkesedéssel készültek a 6.b osztályos tanulók a “Kutatók Éjszakája” rendezvényre. Sok hasznos ismerettel gazdagodtak a játékos feladatok során a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán megrendezett programon. A Széchenyi István Gimnázium tantermei is sok érdekes kísérlettel, helyszínnel várta a gyerekeket.
Nyolcadikos diákjaink ellátogattak a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum Gombócz Endre Természettudományi Laboratoriumába. Sok érdekes kísérletet végeztek a kémia, földrajz, biológia és fizika tantárgyhoz kapcsolódóan.
Iskolánk hetedik osztályos tanulói vettek részt a Megyeházán megrendezett egészségnapon. Az egészséges életmódhoz és az elsősegélynyújtáshoz szükséges gyakorlati ismeretekkel gazdagodtak diákjaink.
Iskolánk június 4-én látta vendégül a horischoni partneriskolánk 2. osztályos tanulóit. Az ismerkedés és a tízórai után kisvonattal érkeztek a Károly-kilátóhoz, ahol a tanösvény szórakoztató feladatait oldották meg. A program kora délután a közeli játszótéren fejeződött be.
Szent Mihály nap alkalmából kézműves foglalkozáson vett részt több alsó tagozatos osztályunk a Macskakő Múzeum szervezésében. A nap során ismertetőt kaptak a Márton napról, majd csoportfoglalkozás keretében bárányt és gólyát készítettek.
Iskolánk 2.b osztálya partneriskolai látogatást tett a VS Horitschon 2. osztályában. Az osztrák és magyar gyerekek együtt kirándultak a közelben lévő tanyára, ahol egy vidám délelőttöt tölthettek el.
5. b osztályos tanulóink látogatást tettek a Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium közösségi kertjében, ahol aktívan bekapcsolódtak a kerti munkákba. Megismerkedtek a konyhakert növényeivel, karalábé, paprika és paradicsom palántákat ültettek nagy lelkesedéssel. A munka elvégeztével a közösségi kertben termett növényekkel csillapították éhségüket és megkóstolták Horváth Attiláné Zsuzsa néni saját készítésű fekete ribizli és…
Március 23-án a 3.a, 4.b és 4.d osztályos tanulók a Fabricius házba. A Soproni Múzeum látta vendégül diákjainkat, akik a Magyarországon élő németek húsvéti népszokásairól hallgathattak meg egy érdekes előadást. A résztvevő osztályok német nyelvű mondókákkal, dalokkal készülhettek a közelgő ünnepre.