Ildikó néni nyugdíjas lett. Szinte hihetetlen, hogy már nem vele együtt zajlanak a “fenyő téris” hétköznapok, hiszen ő annyira összenőtt az iskolánkkal.
Már kisdiákként ide járt, aztán később a főiskola elvégzése után 1976-ban tanító, majd két évvel később magyar szakos tanár lett. 1984-től négy éven át igazgatóhelyettesként,majd 1988-tól igazgatóként állt az intézményünk élén. Ebben az évben vehette át Miniszteri dicséretét is.
Tizenegy évig volt a Fenyő Téri Iskola első embere, majd 1999-től mostanáig magyar nyelv és irodalom szakos tanára.
A karácsony előtti ünnepélyes búcsúztatóján zenével és irodalommal köszöntötték őt nyolcadikos diákok, majd utódja, Barilichné Tóth Rita méltatta munkásságát. Volt kollégái, az iskola tantestülete jókedvvel és élvezettel hallgatta Ildikó néni néhol humoros, néhol nosztalgikus visszaemlékezéseit. Búcsúajándékunk egy soproni akvarellkép volt.
Ildikó néni nyugdíjas pedagógus férjével élvezheti a pihenés napjait, biztosan több ideje jut meglátogatni Budapesten élő jogász fiát.
Köszönjük Ildikó néni és gondtalan nyugdíjas éveket kívánunk!