Iskolánkban idén is nagy sikerrel rendeztük meg a Német Nemzetiségi Projektnapot, amelynek célja a magyarországi németek történelmének, hagyományainak és kulturális értékeinek megismerése. A nap során tanulóink változatos programokon vettek részt, amelyek élményszerűen mutatták be nemzetiségi örökségünket.
A projektnapot több külső helyszínen szervezett foglalkozás is gazdagította. A diákok ellátogattak Bánfalvára, ahol a Wandorfer Hagyományőrző Egyesület mutatta be a helyi német hagyományokat. Sopronban, a Rejpál-házban idegenvezetésen vettek részt, megismerkedtek a kalácssütés fortélyaival, játékos feladatokat oldottak meg, étlapot készítettek, valamint meglátogatták a Zettl–Langer Gyűjteményt és a Hangképzés KH. SE. hely- és hadtörténeti kiállítását is.
Ágfalván a templom és a tájház múltjával ismerkedtek meg a tanulók, míg Fertőrákoson kisvonatos kirándulás során a kőfejtőt és a templomot is megtekintették, valamint bepillanthattak a helyi Német Nemzetiségi Általános Iskola hétköznapjaiba. Harkán Heca néni vezetésével a gyülekezeti ház, a múzeum és a templom történetét ismerték meg a gyerekek. A brennbergbányai bányatúra pedig különleges élményt jelentett a tanulóknak, akik a település bányászati múltjáról kaptak képet.
Az iskolában is számos érdekes foglalkozás zajlott. A magyarországi németek történetéről és hétköznapjairól szóló előadások mellett Krisztina Arnold írónő műveivel és irodalmi munkásságával is találkoztak a diákok. Kende Judit néni és Kadnár Béla, Béci bácsi német nemzetiségi táncokat tanított, míg Edit néni a Brennbergbányáról szóló mesékkel ismertette meg az osztályokat. Nagy népszerűségnek örvendtek a játékos programok is. A Volkskunde foglalkozáson a régi mesterségekről hallottak érdekes történeteket a gyerekek. A győri Kékfestő Műhely munkatársai a hagyományos kézműves mesterségek világába nyújtottak betekintést, míg a Poncichter Casinóban népi játékokat próbálhattak ki az ötödikesek.
A gasztronómiai élmények sem maradtak el. A tízórai során nemzetiségi ételeket kóstoltak a tanulók, a technikateremben pedig rétessütés zajlott.
Különleges színfoltja volt a napnak a Holló Együttes műsora, valamint a Bánfalvi Kórus közreműködése, ahol a tanulók közösen tanultak és énekeltek német nemzetiségi dalokat. A sportkedvelő nyolcadikasokat nemzetiségi sorverseny várta a tornateremben, amely vidám
hangulatban zárta a programok sorát.
A nap délután is folytatott a családi táncházzal.
Köszönjük valamennyi közreműködő munkáját, akik hozzájárultak a nap sikeréhez!
| 1.évfolyam | Bánfalva | |
| 2.évfolyam | Iskolai program | |
| 3.évfolyam | Sopron / Rejpál Ház –
Zettl-Langer Gyűjtemény |
|
| 4.évfolyam | Ágfalva / Iskolai program | |
| 5.évfolyam | Győri Kékfestő Műhely
Poncichter Casino |
|
| 6.évfolyam | Fertőrákos és Harka | |
| 7-8.évfolyam | Brennbergbánya Sopron /
Iskolai program |




















































































































































