Kezdőlap » nyolcadikosok

Utolsó nap

Az utolsó tanítási napon a tanév színvonalas német és magyar nyelvű produkciót láthattuk, hallhattuk. Így többek között az Audi-verseny különdíjas prezentációjának, a Ki mit tud?-on bemutatott vidám prózai alkotásoknak, a 7.a osztály Z generáció című produkciójának tapsolhattunk újra.         Ugyanitt vehették át a helyezettek a papírgyűjtésért, valamint a tisztasági versenyért járó okleveleket,…

Tovább olvasom

Ballagás

Június 20-án 9 órakor a 8. osztályosok ballagásával kezdődött a 2014-2015-ös tanév lezárása iskolánkban. Iskolánk igazgatója, Barilichné Tóth Rita búcsúztatta a végzős diákokat, akik közül a legjobbak az ünnepségen vehették át kiváló bizonyítványukat, oklevelüket és jutalomkönyvüket.   Kitűnő tanuló 1. -4. osztályig: 30 fő 1. osztálytól – 8. osztályig: Pakai Zsófia 8.b Gosztom Rebeka 8.f…

Tovább olvasom

Tova szálló lufik

Iskolánk hagyományaihoz híven idén sem maradhatott el a nyolcadik osztályosok búcsúzójából a lufik szabadon engedése.   Ahogy a nyolcadik osztályos, ballagó diákjaink elhagyják az iskolát és lépnek életük egy újabb fejezetébe, úgy hagyják el a lufik a gyerekeket és szállnak magasan a levegőbe. A lufik rendületlenül törnek ég felé, így kívánjuk mi is az iskolánkat…

Tovább olvasom

Szerenád

Június 12.-én szerenáddal búcsúztak tanáraiktól a ballagó osztályok. A szokásoknak megfelelően mind a három osztály a felsős tanári szobával szemben fogadta azokat a tanáraikat akik a nyolc év alatt tanították őket. A búcsúzó 8. osztályos tanulók énekszóval köszönték meg a nyolc éves  törődést, könnyeket csalva mind tanáraik, mind diák társaik szemébe.     Az alábbi…

Tovább olvasom

Búcsúztak, búcsúzunk….

A nyolcadik osztályosaink utoljára lépték át „fenyő téris” diákként az iskola kapuját. Hát eljött ez a nap is, szállt a sóhaj az ég felé, boldog szomorú arcú diákok sorakoztak a ballagás ünnepélyes menetébe. Az alsóbb osztályosok sorfala között a feldíszített folyosókon az ünnepre készülődő udvarra érkeztek a végzősök. Búcsúzó szavaikat A hetedikesek nevében Falvai Viven,…

Tovább olvasom

Év végi hagyományaink

Az iskolaév utolsó hetei könnyes-mosolygós pillanatokat hoztak a nyolcadikosok számára. Búcsúztak az iskolától, tanáraiktól, iskolatársaktól, a jól ismert, biztonságot nyújtó környezettől. Az utolsó tanítási napon egykori és jelenlegi tanáraikat hívták meg, hogy dallal búcsúzzanak tőlük. A szerenád után – hagyományainkhoz híven – az iskola bejárata előtt szállt a szélben a színes lufifelhő.

Tovább olvasom
X
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker
Decoration sticker