Rendhagyó tanórákon ismerkedtek meg a 3.d osztályosok kihalóban lévő népi mesterségekkel. Az érdekes program vezetője a Bányászati Múzeum munkatársa Méry Edina, aki nagy lelkesedéssel és kitartó munkával gyűjti és tanulja a lassan feledésbe menő mesterségek fogásait. Munkájának fontos célja, hogy ezt a tudást tovább is adja, ennek első állomása volt az a foglalkozás, amelyen a kötélverés és a kékfestés csínyját-bínját tanulhatták meg a harmadikasok.
A hagyományőrző találkozás nagy sikerrel zajlott, a gyerekek élvezték és gyorsan tanulták a mesterségeket is, az elkészült “mestermunkáknak” pedig a bánfalvi fiókkönyvtár adott otthont, ugyanis itt került sor egy kis kiállításra, amelyet Tormáné Bakody Noémi igazgatóhelyettes nyitott meg.
A Mesterségtár folytatódik, amit, mint a muzeológus Méry Edina, mind a gyerekek nagyon várnak. A tervek szerint egyelőre öt – kihalóban lévő – népi mesterséggel ismerkedhetnek meg az iskolások.