Idén is 45 felső tagozatos tanulónk gyakorolhatta német nyelvi ismereteit március 30. és április 5. között anyanyelvi területen, ezúttal Ausztria egyik legszebb tartományában. . A nyelvi tábor programjában Tirol és tartományi székhelye, Innsbruck felfedezésén kívül egész napos kiránduláson vettünk részt Sopron egyik testvérvárosában, az olaszországi, 100 ezer lakosú Bolzanoban. Korábban (2005-ben és 2006-ban) is jártunk már ott másik tanulócsoportokkal. Akkor Bolzano alpolgármestere fogadott bennünket a Városházán. 2014. április 3-án ismét sor került csoportunk fogadására a jelenlegi polgármester és alpolgármester urak részéről, majd az esemény koordinátora kíséretében egy városnéző programon és múzeumlátogatáson vettünk részt. Azon túl, hogy a polgármesteri hivatali látogatás tanulóink számára külön élményt jelentett, úgy érezzük, mi is hozzájárulhattunk a testvérvárosi kapcsolatok ápolásához.
Programunkban szerepelt egyebek között még a Swarovski kristályvilág, ezüstbánya, üvegműves műhely, a bajorországi mesés kastély, Neuschwanstein megtekintése is.
A tábor megszervezésére 1999 óta, immáron 15 éve minden tanévben sor kerül, esetenként a nagyszámú jelentkező miatt évente két alkalommal is. Így lehetséges, hogy ez volt az iskola 20. nyelvi tábora! A táborok általános jellemzője, hogy a csoportonkénti 45 tanuló 1 hetet tölt német nyelvi környezetben (főleg Ausztriában és Németországban, kirándulásokat téve Olaszországban, Svájcban és Liechtensteinben is). Naponta három csoportban egy helybeli iskolában az intézmény tanárai által vezetett kommunikatív nyelvórákon vesznek részt / napi 3-4 óra/, ahol az anyaiskolában tanult tartalmakat “aktiválhatják”, meglévő ismereteiket használhatják, fejleszthetik, bővíthetik.
A tanításon kívül naponta kirándulásokon vesznek részt német nyelvű idegenvezetéssel, nyelvi feladatokkal. Korábbi tapasztalataink bizonyítják, hogy az élő nyelvi környezet hatására a tanulókban nő a nyelv még magasabb szintű elsajátításának igénye, megnyilvánulásaikban bátrabbakká válnak. A projekt célja, hogy tanulóink meglevő nyelvi ismereteiket aktívan használhassák és fejleszthessék; élő nyelvi környezetben, autentikus szituációkban közvetlen tapasztalatokat szerezzenek; betekintést nyerjenek a német nyelvterületű országok életébe; élményekhez jussanak és mindez ösztönözze őket saját nemzetiségi nyelvi és kulturális örökségük megőrzésére, hiszen ez a német kisebbség fennmaradásának feltétele.
Célunk, hogy minél több tanulónk legalább egyszer részt vehessen ilyen programon. A 15 év alatt, amióta a nyelvi táborokat szervezzük, már mintegy 900 (!) gyermek gyakorolta „élőben is” a nyelvet, ismerkedett meg az anyaország mindennapjaival, hagyományaival és őrzi emlékeiben a nyelvi táborok tartalmas és szép napjait. A nyelvi táborok által „élő prospektusa” vagyunk városunknak, országunknak, hiszen már több ausztriai, illetve németországi tanárnak, szállásadónak, idegenvezetőnek „csináltunk kedvet” városunk meglátogatásához.